Az előző bejegyzésemben írtam (amit ITT olvashatsz el) nektek, hogy mennyire menő a Rosé Los Tiki Beach, mert a tavalyi megnyitóval együtt elindították a saját ruhamárkájukat is, ami kezdetben egy kis kapszula kollekciónak felelt meg. Ezzel az a sztori, hogy ez a kollekció is úgy jött létre, hogy amikor megmutatta Indi (A Rosé Los Tiki egyik tulajdonosa) a helyet, akkor mondtam neki, hogy kéne csinálni erre egy kis ruha kollekciót, amit a nyitással együtt már a személyzet viselne. Az ötletet azonnal megfogtuk és meg is született. Abban maradtunk, hogy kezdésnek tényleg csak pár dolog legyen, mert ugye nem ez a fő profil. Ez volt tavaly! Olyannyira jól sikerült, hogy a kollekció, amit terveztünk és a hozzá tartozó mennyiséget kvázi azonnal el is kapkodták.
Így ebben az évben kicsit erősebben mentünk neki. Szélesítettük a kollekció darabjait, több szín lett, persze több termék és még több új design is született. 

Mindezek mellett természetesen a minőség a jól megszokott STYLEANDDIRT minőség!
Ez a ruhamárka is a STYLEANDDIRT márkával közösen született meg amit mától kizárólag a styleanddirt.com webshopon tudtok megrendelni.
Az oldalon jelenleg a pólókat és az atlétákat éritek el, de ez csak átmeneti állapot, hiszen hamarosan feltöltjük a többi cuccost is! Jönnek a pulcsik, sapik, széldzsekik és hátizsákok is.
Addig is itt van pár kép a kollekció darabjairól amit erre a linkre kattintva tudtok megrendelni! https://styleanddirt.com/200-rose-los-tiki

Loading